Amint arról a Cégcsoport korábban hírt adott, egy bizonyos, a Kingstown nevével fémjelzett társaságokból, valamint más társaságokból álló felperesi csoport a CPIPG, Radovan Vitek úr és más alperesek ellen még 2019. áprilisában az Egyesült Államok területén egyebek mellett kártérítés iránt keresetet indított. Mindezt annak ellenére, hogy az érintett felperesek korábban azonos indokokra hivatkozással egyszer már – sikertelenül - pert kezdeményeztek az alperesek ellen Luxemburgban. Ezt az Egyesült Államokban indított keresetet utasította most el a New York-i eljáró bíróság (a luxemburgi kereset még 2019. júniusában elutasításra került).
“A CPIPG mindig is bizonyos volt afelől, hogy a kereset megalapozatlan”, jelentette ki Martin Nemecek, CEO. “Hálásak vagyunk, hogy az igazságnak megfelelő ítélet született és a Cégcsoport végre lezárhatja történetének ezt a fejezetét.”
Az eljáró New York-i bíróság keresetet elutasító döntése szerint a Kingstown felperesek követelésének megítélése szempontjából Luxemburg bír joghatósággal, illetve döntésében hivatkozott arra, hogy alapvető hasonlóságok fedezhetők fel az Egyesült Államokban előterjesztett, valamint a korábban Luxemburgban előadott és végül 2019. júniusában elutasított kereset között. Az eljáró bíróság utalt továbbá arra, hogy a New York-i és a luxemburgi kereset között az egyetlen lényegi eltérés az, hogy a New York-i jogszabályok alapján a felperesek a luxemburgihoz képest jóval magasabb kártérítést tesznek lehetővé, ez a körülmény azonban önmagában nem szolgálhat az idegenbeli pereskedés jogszerű indokául.
A korábbi (azóta már szintén elutasítással zárult) luxemburgi eljárás okán, valamint a joghatóság hiánya miatt tehát az eljáró bíróság a New York-i keresetet formai indokok alapján utasította el, az ügy az érdemi vizsgálatig el sem jutott; a CPIPG továbbra is meg van győződve arról, hogy a felperesek a New York-i keresettel egy kétségbeesetten egyoldalú, félrevezető és találomra összetákolt narratívát adtak elő az alperesekkel szemben kizárólag abból a célból, hogy nyilvánosságot szerezzenek, és ennek kapcsán (látva a luxemburgi per várható sikertelenségét) a CPIPG-t és az alpereseket valamiféle megegyezésre kényszerítsék.
A felperesek a bíróság döntése ellen formailag jogosultak fellebbezni, de a CPIPG meggyőződése, hogy bármely fellebbezés csak rendkívül gyenge érvelés mellett képzelhető el; bárhogyan is lesz, fellebbezés esetén a CPIPG újra határozott és erőteljes védekezéssel válaszol.
A CPIPG képviseletét a New York-i bíróság előtt a Hogan Lovells US LLP ügyvédi iroda részéről Michael Hefter és Seth Cohen látták el. “Hálásak vagyunk a Hogan Lovells csapat professzionális munkájáért” mondta el Martin Matula, a CPIPG vezető jogtanácsosa. “A Cégcsoport a jövőben is maximálisan meg fog tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy kemény munkával megszerzett hírnevét minden alaptalan fenyegetéssel vagy követeléssel szemben megvédje.”
A CPI PROPERTY GROUP-al kapcsolatos további információkért, kérjük, látogasson el weboldalunkra (www.cpipg.com).